Értelmes, kiegyensúlyozott írás.Párizs után

Könnyű lenne azt mondani, hogy vannak megátalkodott emberek, s ezek lennének a terroristák, akik semmibe veszik az egyetemes emberi értékeket és hidegvérrel gyilkolnak. Ez Európából nézve igaz, ám mégis csak a felszín. A terroristák nem bűnözők, akik valamilyen anyagi haszonért gyilkolnak. Nem is magányos őrültek. Azt kell mondjam, sajnos nem. Mert ha ez lenne a helyzet, akkor viszonylag könnyű lenne a megoldás is. Csakhogy a terrorizmus nem individualista jelenség, hanem egy szélsőséges közösségi identitás része, még ha egyének hajtják is végre. S itt van mindjárt az első zavarba ejtő jelenség. Az a néhány terrorista, aki szemrebbenés nélkül halomra lőtt embereket Párizsban, nem magánvállalkozó. Egy szélsőséges közösség áll mögöttük, amely közösségnek ők a részei.

Nos, itt jön az első nagy probléma. Hol van ez a közösség? Hol vannak a határai? S ezek a terroristák, mint egy nehezen lokalizálható és meghatározható közösség tagjai, hogy S ha már Párizsban vannak, akkor okkal feltételezhető, hogy lehetnek másutt is. Innen nézve egészen megdöbbentő az, hogy Európa vezetői mindenféle komolyabb ellenőrzés nélkül azonosítatlan és azonosíthatatlan emberek százezreit engedték be a kontinensre valamiféle sajátosan értelmezett értékelvű nyitottság jegyében. Még az sem igazán érv, hogy nem is biztos, hogy ezek a terroristák az újonnan Európába érkezettek közül kerültek ki. Mint tudjuk, az integráció hosszú folyamat, generációkat vesz igénybe, s az identitáskeresés gyötrelmes folyamatában mindig ott van a visszanyúlás lehetősége az eredetközösséghez. A civilizációs folyamatok ezért olyan titokzatosak és kiszámíthatatlanok. Párizs után gyakorlatilag nem maradt más az európaiak számára csak a rettegés a terrorizmus felbukkanásának kiszámíthatatlansága miatt. „Könnyű” akkor háborúzni, védekezni, ha tudjuk, hol az ellenség. Csakhogy most nem tudjuk. Most csak annyit tudunk, hogy már a kapukon belül van. Így van az, amikor az egyik európai érték kiüti a másikat. Megvalósult a nyitottság, de hova lesz a szabadság?

De a legfélelmetesebb mégsem ez. A legfélelmetesebb az, hogy a terrorizmus csak az európai értékvilág felől nézve terrorizmus. Ez valójában nem jó szó, mert leegyszerűsítő és félrevezető. A helyzet ennél sokkal súlyosabb. Egy terrorista ugyanis nem európai fejjel gondolkodik. Nem is tud, mert akkor nem lenne terrorista. Neki, pontosabban az általa képviselt közösségnek erkölcsi küldetése és missziója van. Ők nem gyilkolnak. Ők missziót teljesítenek. Missziót a hitetlen (értsd: keresztény) Európával szemben. Ahogy a közleményben olvasható: Párizs egyszerre az európai keresztesek zászlósa és a feslettség és bűn fővárosa. Abszurd, de ettől még igaz, hogy miközben Európa már rég nem tartja magát kereszténynek, attól még a terrorizmus felől nézve nagyon is az.

Ez az európaihoz képest egy totálisan más gondolkodásmód, s ez az, amit Európa soha nem bírt megérteni. Az a körülmény, hogy Európa a saját értékeit egyetemesnek tekinti, még messze nem jelenti azt, hogy ezen értékek globális méretekben mindenki számára egyetemes értékek. Igenis, világképek és valóságértelmezések között áthidalhatatlan különbségek lehetnek, s illúzió azt gondolni, hogy az európai értékek egyetemes tisztelete jegyében automatikusan létrejön valamiféle kölcsönösség. Valamiféle egyetemes erkölcsi

képlet, mely szerint, ha te tiszteled őt, ő majd tisztelni fog téged. Nem feltétlenül. Ő majd idejön, s miközben te tisztelnéd őt, ő szimplán lepuffant és lefejez. Morális alapon. Mert az ő szemében a te tiszteletkultúrád, meg az egyetemes értékekbe vetett hited, a te európaiságod maga az erkölcsi fertő, a hitetlenség. Bálványimádás. Európa olyannyira szekularizált, hogy ezt a szót már nem is érti. Egy terrorista a saját hite szerint erkölcsi tettet hajt végre azzal, ha téged megsemmisít. Ez könnyen belátható, ha meggondoljuk, hogy milyen elképesztően mély eltökéltség kell ahhoz, hogy valaki öngyilkos merényletre vállalkozzék. Ez egy európai számára már alig elgondolható.

De éppen ez a mélységesen mély erkölcsi motiváltság az, ami igazán ijesztő. A terroristák, s a mögöttük álló szélsőséges közösség reflektálatlan hite. Persze, ez a hit innen nézve szimpla fanatizmus. De ezzel nem sokra megyünk. Egy terrorista az igazságért harcol, s felőle nézve édes mindegy, hogy mit gondolsz a hitéről. Te vagy a hitetlen, a bálványimádó, a keresztény.

Pont. Európa meg éppen attól Európa, hogy az igazságba vetett hiteket véleményeknek tartja. Egy európai vitatkozik az igazságról. Egy terrorista kivégez az igazság nevében. Egy európai reflektált. Ettől európai. Egy terrorista sosem. Nos, ez az a mély kulturális-gondolkodásbeli különbözőség, amely áthidalhatatlan. Párizs után minden megváltozik. S most nem elsősorban a biztonsági intézkedésekre, és a migráns-jelenség kezelésére újra kell gondolnia önmagát. Egy illúziónak vége. Ez az illúzió abban a meggyőződésben testesült meg, hogy az egyetemes emberi értékekbe vetett hit feloldja a kulturális sajátszerűségeket, az erkölcsi hagyományokat, a közösségi identitásokat, a korábban zárt univerzumokat, s immár megnyílt az út a történetileg meghatározott identitások megszüntetése felé.

Nos, ennek az illúziónak vége. Vége annak az illúziónak, hogy a nagy történeti civilizációk elmúltak, s immár itt a történelem vége. Nincs már szükség önmegkülönböztetésre, a saját kulturális karakter megfogalmazására, mert valamiféle elvont és egyetemes értékelvűség olvasztótégelyében a különbözőségek és másságok felolvadnak, s létrejön a multikúltúra fogalmával jelzett elvont és homályos egyetemes egyneműség, amely felszabadít a határtalan nyitottságra. Nos, nem feltétlenül jön létre. Párizs után ez a liberális illúzió megbukott. A nyitottság nem feltétlenül és automatikusan érték. Van, amikor a zártság az érték.Ez bizony civilizációs jellegű háború, még ha nem is civilizációk háborúja. Itt ugyanis hitek, értékvilágok csapnak össze. S ez még akkor is így van, ha az iszlám, mint a nagy világvallások egyike tiszteletet érdemel, s az iszlám egészét nyilvánvalóan nem azonosíthatjuk az Iszlám Állammal és a terrorizmussal. Ám ez még nem szünteti meg azt a tényt, hogy a terrorizmus nagyon is határozott és karakteres hitre és világképre alapul, amely fenyegető kihívást jelent az európai kulturális önértelmezésre nézve. Párizs után minden megváltozik. Európának, mint civilizációnak újra kell gondolnia önmagát. A második világháború után fölépített konstrukció, amely legérzékletesebben a politikai korrektség világképében és beszédmódjában öltött testet, összeomlott. Ami persze nem az európai értékek összeomlását jelenti, de az európai értékekhez való viszony újrafogalmazását mindenképpen. Ma gyászolunk és imádkozunk Párizsért és Európáért.
feltöltve: 2015. 11. 19