Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége(MAREVOSZ)- MAREVOSZ

Ennek az Isten-perspektívának jegyében az 1956. októberi forradalom és szabadságharc csak az Isten előtti emberies felelősség tíz-parancsolatos és hegyi-beszédes szellemében történhetett meg.

Nem „pénz, paripa, fegyver”, – azok legnagyobb mennyiségében és legcsúcstechnológiásabb minőségében sem – voltak isteneink, legfelsőbb haduraink. A „Ne legyenek néked idegen isteneid!” – első parancsolat értelmében csak a teremtő és újjáteremtő, önmagát az Igében kijelentő örök Szeretet volt és maradt a mi Istenünk; a Jézus Krisztus Atyja és a „mi Atyánk.” Míg „a minden szabadságot” eltipró idegen tankok végül meg nem jelentek, a rádiós hazug beszéd ellenére, mindenki hathatósan ez első parancsolat értelmében volt a forradalom minőségi embere.

A totális diktatúra álistenének mindent hatalom és erőszak által intéző bálványa, mint Dágon a Bibliában, egyetlen szellemi leheletre és erős hegesztő pisztolyos drótkötélkínzásra leomlott. A nem imádható, második parancsolatellenes bálvány szobrát végighúzták a Rákóczi úton, és az Isten szabadságának és szeretetének imádságos szárnyalásai úgy repültek fel az égbe, és úgy ölelték át Istennek trónusát, hogy itt a földön hótisztán ölelte át a munkás a diákot, mint engem is két oldalról karoltak át, az oroszoktól átállt tankon állva. S ők nem is tudták, hogy egy „kispap” öleli őket. Csak egy fiatal embert láthattak, de ez az ölelés „kilencedik szimfóniás” volt, egyetemes, isteni, jézusi s ezért a legmélyebben emberi. – Egyetlen káromlást nem lehetett hallani, csak egymás bátorítását. – A harmadik parancsolat élt.

Isten nevének hiábavaló felvétele, indulati emlegetése helyett legfeljebb imádságos fohász volt hallható: „Istenem, hogy én ezt megérhettem!” Egy csodálatos örökkévaló szombatnak ünnepélyessége feltámadásos vasárnappá változva áramlott körülöttünk a negyedik parancsolat értelmében.

Megszűnt minden generációs távolság, együtt volt az apa és anya gyermekével, a nagyapa és nagymama unokájával. Mint Petőfi „A vén zászlótartó” versében apjára felnézett, úgy nézett fel most az édesapa forradalmár ifjú fiára és leányára, akik nem félték a halált, s ezt egyáltalán nem könnyelműségből, hanemönfeláldozásból cselekedték. Önfeláldozó kitárulkozás volt az övéké a halált hozó fegyverek előtt. A tisztelt szülők tisztelték srácaikat, egy fordítva is igaz ötödik parancsolat szerint.

Önfeláldozó és nem pusztított halottai voltak e forradalomnak. Százalékarányosan forradalmár halottak és nem ellenségeik feküdtek legalább 90 százalékig az utcákon, majd a temetők sorozatkoporsóiban, akik a „Ne ölj!” – „de halj meg, ha kell, a szabadságért” igazság emberei voltak.

Nem lehetett látni egyetlen tisztátalan tekintetet, mozdulatot a tömegben a hetedik parancsolat szerint a fiatalok közt akkor sem, ha egymásra borultak vagy összeszorította őket a lelkes sokadalom, mert mindenki testestől-lelkestől átszellemült volt, és mindenki érezte: egy új korszaknak Isten kegyelméből elérkező napját érte meg ezekben az áldott és szent órákban.

A kirakatok, ha betörtek is, a lövésektől és légnyomástól törtek be, de nem hiányzott egyetlen pralinészem, egyetlen arany fülbevaló, egyetlen sportfelszerelési cikk sem. Pedig ez utóbbiért mit nem adtak volna máskor a pesti „srácok”. Máskor talán egymáson gázoltak volna át érte, a sport által szerezhető hazai dicsőség jegyében, de a „Ne lopj!” parancs tiszteletben tartásával.

Hamis tanúbizonyság egyáltalán nem hangzott el e szent és tiszta forradalom októberében. Senki nem hibáztatott és átkozódott, mindenki mindent megértett és mindent megbocsátott – a múltból, a jövőért.

Senki sem kívánta azt, ami a felebarátjáé; mindenki kívánta a haza és a másik ember javát.

A Tíz parancsolat mindegyike Istentől adott üdvtörténeti zsinórmértéke volt tehát az 1956-os forradalomnak.

Ez a Tíz parancsolat a lehető legradikálisabb elmélyítést kapta az Úr Jézus Krisztus Hegyi beszédének újszövetségi kijelentésében. Eszerint a parancsolatok érvénye nem büntetőjogi határuk áthágásával lép rendőrség-technikailag érvénybe, hanem az emberi lélek legmélyének legelső rezdülése esetén már hatályos lesz. Az első méltatlan szó, a legelső tisztátalan tekintet, a gyűlölet kezdő rezdülése már vétek Isten, az ember és az ő világa ellen. Mindez az atomkorszakban különösen nem életidegen idealizmus, hanem életmegőrző realizmus. Ezért a Tíz parancsolatot radikalizáló jézusi Hegyi beszéd tartalmaz egy feltétlen parancsot: „Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek,” (Máté 7,12) – mondja Jézus aranyszabálya.

Csak így marad meg a világtörténelem a mai apokalipszisben. És így emelkedik mindenségünk az üdvtörténeti Isten Országáig, – ha forradalma mindig hótiszta és szabadságharca mindig igaz lesz, mint ezt 1956. évi dicsőséges történelmi eseménycsodánk tanúsítja. Ekkor szellemi-lelki-erkölcsi magasrendű minőségével beteljesíti üdvtörténeti akaratát az élő Istennek, aki a szénvilág helyébe gyémántvilágot akar teremteni.

Dr. Hegedűs Loránt beszéde megjelent a 15. Magyarságtudományi Füzetben. A teljes szöveg itt olvasható:

Dr. Hegedűs Loránt: Az 1956. évi hótiszta forradalom és igaz szabadságharc

Patrubány Miklós októberi nemzetpolitikai előadása itt tekinthető meg:

SZABADSÁG - TISZTESSÉG - MÉLTÓSÁG - Patrubány Miklós októberi nemzetpolitikai előadása és tanévnyitó a Szent László Magyarságtudományi Akadémián  

MVSZ Sajtószolgálat

8753/151017 
feltöltve: 2015. magvető hava/október 19.