Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége(MAREVOSZ) - Otthonvédelem összes

Áttekintés a devizahitelesel általános helyzetéről.

2013
Fáy Árpád gondolatait 2006 ősze óta olvasom, (és becsülöm)..

Hogy őszinte legyek nagyon vártam már tőle egy átfogó tanulmányt a hitelesek helyzetével kapcsolatban. Ime: Tatár J.

A devizahitelek ügyének sok szála van. A módszeres, teljességre törekvő áttekintés helyett szóvá teszek néhány szempontot, amelyek ritkán kerülnek szóba, viszont alkalmasak a problémakör súlyának, teljességének, a kirajzolódó feladatnak az érzékeltetésére

– Fáy Árpád

A devizahitelek révén került felszínre a bankok egyoldalú, önkényes, az adósokra hátrányos szerződés módosítási jogra tartott igénye, amelyet jogellenesen a szerződésekben is rögzítettek. Az egyoldalú banki szerződésmódosításra okot adó feltételeket szerződési mellékletekbe tett, úgynevezett „oklistákba” foglalták, amelyek többségében olyan szempontokat sorolnak fel a banki egyoldalú szerződés módosítás lehetséges indokaiként, amelyek valójában az adós ügyfelek lehetséges szerződésmódosítási indokai kellene legyenek (az életviteli feltételek létminimum alá süllyedése, munkakereset elvesztése, a fedezeti jelzálog makrogazdasági okból történő értékvesztése stb-stb).

Annak a kartellszerűen folytatott, tehát a különféle bankoknál azonos banki kommunikációnak az a következménye, mely szerint az érintett ügyfeleket meggondolatlannak, bután adósságba keveredettnek, felelőtlennek bélyegzik, az a következménye, hogy az ügyfelek elveszítik bizalmukat nemcsak a bankokban, de a bankügyletekben is, a bankokkal együttműködő állami intézményekben, továbbá beszűkül önszervező képességük, jogérzékük sérül – végül is a pénzhasználati funkciók leépülnek.

Egyes politikusi, bírósági nyilatkozatok, melyek szerint nem lehet a devizahitelesek igazának, sorsának kedvéért a bankrendszer presztizsét és piaci helyzetét kockáztatni, az adósokban azt az érzetet kelti, hogy nem számíthatnak az állam elfogulatlan szabályozó szerepére, segítségére – miáltal az adós és bank közötti konfliktus az állampolgár és állam közti feszültség érzetét kelti (és a kivándorlási, „menekülési” törekvések egyik mozgatójává lépett elő).

Egészen meglepő az a tapasztalat, hogy a hitelszerződésekben a következetlen, talányos, hiányos tehát végső soron egyértelműen értelmezhetetlen szövegezés is az általános, a legtöbb banknál követett módszernek tűnik (és ez csak részben tudható be idegen nyelvi eredeti szerződés minták rossz fordításának, sokkal inkább a bírósági, jogi tisztázás elé gördített tudatos akadályozásnak tetszik).

Az öncsőd jogszabályi intézményesítése nem csak a csőd eljárást kellene lehetővé tegye (a csőd kimondása után a bank ne követelhessen a létminimumra süllyedt ügyfelétől is vég nélkül további törlesztéseket), hanem intézményeiben tegye tárgyalhatóvá az adós életpályájának csőd előtti fázisait is.

Az általános életpálya-önszervezési intézményi feltételek kérdése nem mutat túl a közvetlen devizahiteles problémán. Egyértelmű ugyanis, hogy az úgynevezett banki kartell nem csupán a devizahiteles ügyletek egyik-másik részletének összehangolt banki kezelésére jött létre, hanem általános banki stratégiát jelent, amelynek a devizahiteles ügyletek egésze csak egy kisebb részterületét jelentik. Ez az általánosnak mondható banki stratégia, kartell egyebek mellett az egyéni, háztartási életvitel gazdasági, pénzügyi alapjait, eszközeit tekinti olyan nagy tömegű uratlan jószágnak, hatékony jogszabályi, intézményi és érdekvédelem nélküli javak halmazának, amelyet nagy hatékonysággal (úgymond jövedelmezőséggel, nyereséggel) sajátíthat el (ellensúlyozhatja velük bizonyos egyéb, az érintett devizahitelesektől teljesen független banki kockázatait). Az elmúlt évtizedben a bankok e stratégiája látványosan igazoldódott, a kartellben részt vevők számára sikeres volt. A társadalom vereségéhez vezetett. A folyamat tanulságait alapul véve merül fel, hogy az öncsőd intézményesítését az öncsőd előtti életpálya-szakaszok önszervezésére is kihatóan kell megoldani – az öncsőd által nyílttá tett egyensúlyvesztés elleni egyéni, intézményi eszközöket teremtve.

A devizahiteles banki ügylettípust sem lehetett volna bevezetni olyan körülmények között, amikor az ügyfelek általános értékrendi helyzete egyértelmű, világos, intézményesen megfelelően védett - a gazdasági és pénzrendszerben és ezt kifejezően a gyakorlatban érvényesülő jogszemléletben, a jogi gyakorlatban, a gazdasági és pénzügyi jogszabályokban. Az egyéni, magánszemély ügyfelek gazdaságban használatos kifejezéssel élve végső fogyasztó és végső tulajdonos mivolta, élő személy társadalmi struktúrának értelmet adó, elvonhatatlan pozíciója kellene érvényesüljön a banki szolgáltatások esetében is.

A banki szolgáltatási ügyletben szereplő felek között (megrendelő, a kínált szolgáltatást igénybe vevő ügyfél valamint a szakszerű szolgáltatásra vállalkozó banki szervezet között) a felek eredeti, az ügyletnek értelmet adó tulajdonképpeni szereposztását megváltoztathatatlannak és számon kérhetőnek kellene tekinteni.

Részletesebben: egyértelművé tenni és megtartatni az ügyleteknek értelmet adó ügyfél és szolgáltató szerepeket a banki ajánlat alapját kitevő termék sajátos, belső logikájától kezdve (ki kinek mit szolgáltat, milyen céllal, milyen eszközökkel, milyen pénzügyi konstrukcióban, milyen együttműködési, kockázat megosztási, informálási, költség és egyéb feltételekkel), a szerződésen át a megvalósulásig, az ügyletet lezáró elszámolásig (bele értve a hatósági, érdekvédelmi, igazságügyi garanciális működést).

Az öncsőd előtti életpálya szakaszok önszervezését segítő-szolgáló intézményi megoldások kifejlesztése, rendezése és megalapítása a katasztrófaként kezelendő jelen devizahitel problémák megismétlődése elleni egyik megfelelő védekezési módnak volna tekinthető (az országos és azon túli nemzetközi politika számára is egyértelművé, jobban figyelembe vehetővé téve a végső fogyasztók és végső tulajdonosok alapvető gazdasági, pénzügyi státuszát). Nagyban növelnék a magánszemélyek, háztartások gazdálkodási tudatosságát, a gazdálkodási önállóságra való esélyét, erőfeszítéseik, törekvéseik rendezettségét, céltudatosságát, miáltal enyhülne hitel keresleti oldalról is az a nyomás, amit a nagybankok hitelkartele oly végletes módon használt ki a devizahitelekben. Sőt, amely helyzetnek előidézése érdekében a nagybankok mesterségesen előidézett hitelszűkével fokozták is a hitelre szorulók kiszolgáltatottságát. Az általános hitelszűke miatt sokan kisvállalkozásuk indítására, fenntartására is lakossági jelzálog hitelhez folyamodtak, ami már túlmutat a közvetlen életviteli hitelek körén, de a devizás hiteltípust is szélesebb körben tették szinte kizárólagos formává a bankok.

A jelen banki kartellel jellemezhető állapotban sok tekintetben nem lehet számítani banki szolgáltatási feladatok ellátottságára az országban – egyebek mellett a magánszemélyek hitellel való ellátása (a hitelek lebonyolítása) terén. Ha választani kellene, hogy kitől nem vonhatók el a hitel ügyletek, akkor nyilvánvaló a kartellbe tömörült szolgáltatók korlátozott alkalmassága. Viszont a hitel ellátottságot a magánszemély ügyfelek, a teljes lakosság részére önszervezési, életviteli alapvető lehetőségének kell tekinteni.

Felmerül a kérdés, hogy ennek milyen reális lehetősége adott. Elvileg semmi akadálya nincsen annak (sőt a tulajdonképpeni hitel funkcióból következik), hogy hangsúlyozottan az ügyfeleket, az adósokat tekintsük az ügyletek elvonhatatlanul jogosult alanyainak, kiváltképp a jelzálogos hitel ügyleteknél. Elvileg az adósok közvetlen koalíciójára, hitel szövetségére kellene bízni a hitelügyek intézését – amelynek a jegybanki tartalék ráta kikötés technikája jó állami szabályozási felügyeleti eszköze. Gyakorlatban tehát ha a mostani banki kartellen kívüli intézményi megoldás születik a devizahitelek átvételére, utókezelésére és a jövőbeli jelzáloghitelek céljára, akkor annak a szervezetnek a működési, szerep ellátási jogosultságát egyértelműen az ügyfelek megbízására kell alapozni.

Megjegyzésként hozzá teszem, hogy a hitelek tartalékrátával történő szabályozása a kereskedelmi bankok esetében, amint azt a mostani banki kartell működése is mutatja, többé-kevésbé a piacot uraló helyzetben olyan a nyilvánosságtól máig elzártan kezelt (nyilvánosságra nem hozott) extraprofitot tud eredményezni, amely tönkre teheti az ország gazdaságát. Ugyanez a tartalékráta szabályozás ha az ügyfelek önszervezési jogából eredeztetett ügyletek szabályozásában érvényesül, akkor a hitel költségek mai szemmel nézve meglepően alacsony értékeire és a hitelezési rendszer biztonságára vezethet (mert az ügyfelek önmaguk ellen, önmaguk csődje árán nem fognak minden áron, akár visszaélés árán is extra profitra törekedni).

A jelzálog ügyleteket, ha a jelzálogos lakossági hitelek nem kerülnek a végső fogyasztó és végső tulajdonos önrendelkezésének elvén egy lakossági felhatalmazású hitelrendszer keretei közé – akkor a történelmi példákat követve a modern korban is fel kell vetni a jelzálog hitelek (különösen az ingatlan jelzálog hitelek, a termőföld vagy lakás-jelzálog hitelek) tilalmát. Ilyen tilalmak az emberi történelem minden korszakából ismertek, ami nem érv a feltétlen bevezetésére, de azt jelzi, hogy nem is példa nélküli megoldásról lenne szó. A mai helyzetet elemezve, és abból kiindulva, megoldást keresve rossz, megszüntetendő megoldásnak kell tekinteni, hogy gyenge ellenőrzésű, kartellba tömörülő, külföldi tulajdonú kereskedelmi bankok jelzálogra adhassanak hitelt.

A banki ügyfelek erősen kiszolgáltatottak, rászorultak az intézményes környezetre, jogszabályi háttérre, érdekvédelemre, mert a banki-pénzügyi innováció a jövő időben is elháríthatatlan, a gazdasági versenyképesség egyik tényezője. Csakhogy nem az innovációba burkolt visszaélés jelenti a gazdasági előny ígéretét, lehetőségét. Az innovációnak ugyanis nem lehet felszámolni a bank szolgáltató szerepét az ügyféllel szemben. Banktechnikai-szervezési innovációnak van helye, nem pedig az ügyfél státuszt, a végső fogyasztó és végső tulajdonos szerepkört, az alapvető emberi mivoltunkat megkérdőjelező, a pénztechnika álcájában a pénztechnikán messze túlterjeszkedő innovációnak lehet értelmet, elfogadhatóságot tulajdonítani. Más szóval a pénztechnikai innováció ne akarjon társadalompolitikai, társadalom identitási kérdésekbe beleszólni.

A bank a szolgáltatás jelszavával nem veheti el az ügyfele tulajdonát. A banki innovációkat tehát arra alkalmas állami, érdekvédelmi és egyéb szerveződések, szakemberek kell ellenőrizzék. A banki innováció jellege, az ügyfél-bank viszonyhoz illeszkedése, tartalmi struktúrája, a hamis, a gazdasági tartalomtól elszakadó folyamatok veszélye nem lehet bank-titok tárgya. Arra vonatkozólag nyilvánosságot kell biztosítani. Egy tényleges szakmai kontroll eredményezheti a valóban hatékony banki, banktechnikai innovációk előtti út szélesre tárulását a társadalmi elfogadottságban - elfogadhatóságban.

Meg kell jegyezni, hogy a bankok ördögi társadalom ellenességének mítosza egy mérték után nem vezethet a helyzet józan megoldására. A nemesfém fedezetű pénz és a hitelpénz rendszerének technológiai különbözősége napjainkban sem világos a legtöbb bankár, közgazdász, politikus előtt. Egyszerűen előtte vagyunk a pénz általános funkciói kimondásának - vagy remélhetőleg a küszöbén - a pénztechnológiák szűrőjén áttekintve. Van politikuma e kérdésnek, de a politikából nem vezethető le.

Mérlegelendő, hogy a kifogásolt hamis banki innovációk bekövetkezését (amelyek a bankok szereptévesztéséhez, szereptévesztésük felerősödéséhez vezettek) mennyire lehet tetten érni, indokolni, illusztrálni a bankok szervezeti felépítésével. Úgy tűnik, hogy a kartelleződés a banki belső szervezeti struktúrákig hatóan megnyilvánultak, annyira központosított, annyira kevés kézben van a bankok hitelezési politikájának megvalósítása a hitelbírálatokat is bele értve. Ezen banki struktúrával fizikai lehetetlenség az egyenkénti szerződés egyeztetés, ami számos perben megnevezett elvárás lenne. Ha tehát egy bíróság megítéli, hogy a hitelszerződést a banknak egyeztetnie kellett volna a hitelkérővel, akkor a bíróságnak az emberi értelem és tisztesség nevében automatikusan kellene megvizsgálnia, hogy az illető bank szervezeti felépítése mennyire tenné lehetővé a szerződések egyedi megtárgyalását. Közkereseti per esetén mindenképpen. De a közjegyzőnek is hivatalból kötelessége lenne egy felkészült társadalomban, felkészült közjegyzői és ügyészi kar esetén a perek következményeinek ilyetén való felvállalása. Hogy a jelen jogszabályok mit mondanak a részletekről, azt lehet feszegetni, de belátható, hogy a jelen jogszabályok alkotóinak nagy valószínűség szerint álmukban sem jutott eszébe az összefüggések ilyetén végig gondolása.

Ha tehát az egyenkénti egyeztetésre a bankok belső szervezeti struktúrájuk miatt képtelenek, akkor szervezeti garanciákat kell teremteni az ügyfél érdekek érvényesülésére már a hitelcsomag koncepciók kialakításától kezdődően. Az ügyfél érdekű érdekvédelemnek véleményezési (nyilvánosan megjelentethető minősítési) sőt egyes szempontokból vétó jogot kellene adni a lakossági és kisvállalkozási valamint közületi (önkormányzati) hiteltípusok és általánosabban ügylettípusok kialakításánál (túl a kereskedelmi bankok jelzálog hitelezési jogának elvonásán illetőleg az ügyfél jogán szervezendő, tartalékrátával szabályozott hitelszervezetek létesítésén).

Meg kell vizsgálni, hogy miből ered a pénzügyi innovációk veszedelmes volta. A közgazdász, de különösen a pénzügyi szakma hosszú ideje igyekszik szemérmesen fogalmazni, ami oly méreteket tud ölteni, hogy ennek a bújtatott fogalmazásnak a leleplezése, értelmetlenségekre vezető volta a minden erkölcsi, életminőségi szemponttól elszakított, végletekig mechanizált GDP számok esetében már-már korszakos közgazdasági felfedezésként kerül a köztudatba.

A szűken vett technokrata, az erkölcsi kérdéseket elkerülő közgazdasági, pénzügyi fogalmazási mód a politikai vonatkozások elkerülésére tett törekvésből adódik, aminek következtében gyakorlatilag a politika máig ugyanúgy rátelepszik a legegyszerűbb közgazdasági, pénzügyi kérdés tárgyalhatóságára, mint például a sokat kárhoztatott szovjet megszállás idején. A diktatúrákkal konform fogalmazási módnak nevezhetjük.

Diktatúra múltával ugyanis azt mondhatjuk ki, hogy a jelenségek alapvetően nem szűken vett közgazdasági, pénzügyi szakmai kérdésként tekinthetők a valóság részének, hanem a maguk totalitásában. Tehát olyan elmélyült válsággal szembesülve, mint amit a devizahitelek jelentenek, kísérletet kell tenni a korábbitól eltérő, teljesebb vizsgálódásra.

A devizahitelekkel jellemezhető folyamat többek közt azért juthatott idáig, mert az elemzési kör, az elemzések nyilvános, mindenki által kontrollálható vizsgálódási horizontja túl szűk volt. Könnyű volt a hamis szolgáltatásokat nyújtó kartell tagjainak a nem vizsgált területeken a nem vizsgált eszközökkel olyan helyzetet előidézni, amelyben a folyamatok eredője kikerülhetett minden társadalmi ellenőrzés sőt oktatott-kutatott ismeret alól – és ezáltal teljesen átrendeződött a banki szolgáltatás igénybe vevő ügyfelének és a szolgáltatást nyújtó banknak az egymáshoz való viszonya. A bank a bank nevet megtartva ügyfél érdekű szolgáltatás helyett minden kölcsönösséget nélkülözve kvázi saját maga által kirótt járandóságok behajtóvá vált.

A banki ügyletek, a pénzhasználat a korábbi aranypénzek mechanikus reteszelési elve helyett logikai reteszelés elvén működnek ma már, a hitelpénz rendszerben. A pénzügyleteket logikai reteszelési rendszerként is elemezni kellene a lehető legtágabb értelmezési halmazban, kiindulási pontként mindig megtartva, hogy ki az ügyfél, akinek szolgáltat a szolgáltató, továbbá hogy a pénzügyi szolgáltatások rendszere miként lehet minél hatékonyabb, biztonságosabb – sosem lépve ki az ügyfél érdekű szolgáltatások világából.

Az egyes pénzügyletek belső szerkezetét és tágabban az egyes pénzügyleteket magába foglaló pénzügyi folyamatokat, rendszereket az informatika eszközeivel több szinten is rutinszerűen elemezni kellene tudni (mint választáskor a szavazatokat, országút mentén a sofőr véralkohol szintjét vagy egy jármű műszaki paramétereit), mert ez korunk követelménye, mert korunkban minden komolyabb spekuláns vagy szerepét jól betöltő hatóság, felügyelet, érdekvédelmi szervezet ezt megteszi. Tehát a közkeletű ismeretek szintjén is be kellene lépni a XXI. század globális pénzrendszerébe önálló szereplőként . . .

A legalapvetőbb egyszerű banki ügyleteket, a pénzügyi befektetői konstrukciókat, egy háztartás pénzügyi szervezését segítő alapvető szoftvereket a hatóságnak ingyenesen kellene biztosítania minden bankpénztár ablaka mellett látható szórólapok módján (de digitálisan, számítógépen futtatható formában), az adóívek postázásakor minden adóztató hatóságnak (… és a kör kis fantáziával tágítható). Ezen eszközök ismerete, használata, hozzá férhetősége az aláíráshoz használatos tollakéval kellene egyezzen. A személyi igazolványok ellenérzése mellett ezek ismeretére, használatára kellene kitérjen a közjegyző, amikor hitelszerződést írnak alá előtte. A kalkulációs, ellenőrző szoftverek használatának tanfolyamait az állam kellene finanszírozza, vagy az érintett hatóságok, közszolgáltatók (adóhivatal, bank, villamos társaság). Az iskolából felmenő rendszerben ezen ismeretekkel, készségekkel, eszközökkel kellene elengedni a fiatalokat. Mindez valamint az érdekvédő szervezetek érdekazonos működésének biztosítása nem alaptalan vágyálom, hanem ilyen-olyan módon a világ fejlettebb országaiban minimális evidencia.

Lásd például a Makkos Albertnek küldött uniós levelet, amelyben arról tájékoztatják, hogy ha fenntartása volna a magyarországi devizahitelezési banki gyakorlattal kapcsolatban, akkor keresse meg a pénzügyi érdekvédelmi szervezetet – és küldtek neki egy pesti címet… Kinézték a telefonkönyvből. Mert ők feltételezik, hogy nálunk nem a szovjet korszakot éljük még mindig, ahol egy hadifogoly menetoszlopból ha megszöknek néhányan, akkor a kenyérbolt előtti sorból pótolják a szibériai menet létszámát. Mindennapos volt a háború után. És mindennapos, amikor a devizahitelesek tragédiáját az ország tanulópénzének, az ország helyénvaló megbüntetésének mondják kormánypárti avagy ellenzéki politikusok, MNB-elnök, banki vagy állami vezetők, az érdekvédelmi funkciókért felelős PSZÁF hivatalnokok – de így vélekednek egyes ügyészek, bírók, közjegyzők is. Tudomásul kell vennünk a tényleges magyarországi helyzetet és meg kell tudjuk fogalmazni mi magunk annak értelmezését, értékelését a kivezető utat. Nem elég simulékonynak lenni a hatalmi, hivatali, gazdasági pozícióban sem. Nem jutalom a nyugati világhoz tartozni, hanem a sors hozta így. Feladat is egy országunknál nagyobb tömbbe, adott esetben az unióba tartozni. A világ bármely részében ez a helyzet. Helyt kell állni magunkért mindenütt. Nem pedig kényelemből elárverezni a fél országot lakóival együtt.

"Ha a normálisak, a becsületesek feladják a szélmalomnak tűnő harcot, akkor kik maradnak?
A gazemberek.
MAREVOSZ

A 3.UTAS NEMZETI CIVILEK RENDSZERVÁLTÓ SAROKPONTJAI

orosz-ukrán konflikus. covid19 , Rendszerváltás/Nemzegyűlés, Háttérhatalom,

Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége(MAREVOSZ) - Otthonvédelem összes

Áttekintés a devizahitelesel általános helyzetéről.

"Ha a normálisak, a becsületesek feladják a szélmalomnak tűnő harcot, akkor kik maradnak? A gazemberek. MAREVOSZ

A 3.UTAS NEMZETI CIVILEK RENDSZERVÁLTÓ SAROKPONTJAI

orosz-ukrán konflikus. covid19 , Rendszerváltás/Nemzegyűlés, Háttérhatalom,

Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége(MAREVOSZ) - Otthonvédelem összes

Áttekintés a devizahitelesel általános helyzetéről.

"Ha a normálisak, a becsületesek feladják a szélmalomnak tűnő harcot, akkor kik maradnak?
A gazemberek.
MAREVOSZ