Bóna Mária Ilona: NEHÉZ-SORSÚSÁGRÓL A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK ELŰZÉSÉNEK EMLÉKNAPJÁN

1.3. Aki túlélte a málenkíj robotot a Szovjetunió szibériai településein, hazavergődve soha többé nem lehetett szabad, mert örökre rásütötték a láthatatlan skarlátbetűt, amit belül a lelkében kellett viselnie, mint a II. világháborúban a zsidóságnak kívül a ruháján a sárga csillagot, és ezt örökítették tovább a mit sem sejtő utódaikra is, mert nem beszélhettek róla;

1.4. Aki túlélte a „hazai” recskihez hasonló büntető- és átnevelő-tábort, az valójában soha többé nem lehetett szabad, mert olyan rendőri felügyelet alatt tengethette életét, ami miatt rokonai is messzire elkerülték és az is csodával volt határos, ha családot alapíthatott…viszont, a mit sem sejtő utódai is megörökölték ezen NEHÉZ-SORSÚSÁGOT szüleiktől;

1.5. Azoknak a horthysta kertgazdálkodást megvalósító kisbirtokos földműves – „kuláknak” kikiáltott - magángazdáknak és utódaiknak, valamint, az éppen polgárosodó értelmiségieknek, vagy a szakmát tanuló iparos – saját műhellyel rendelkező – mesterembereknek, akiknek nem volt lehetőségük Nyugatra emigrálni sem oda menekíteni családtagjaikat, BELSŐ EMIGRÁNSKÉNT, a társadalom peremére száműzötten (kontraszelektáltan) kellett leélniük életüket.

Van egyetlen-egy és végképpen tragikus körülmény, amiben megegyeznek és ez: annak ELHALLGATÁSA, hogy az 1945-öt- és főleg 1956-os véres megtorlást követően megtörtént az a HELYCSERÉS TÁMADÁS, amivel részben fölszámolták, kisemmizték, "átnevelték", GYÁRI "MUNKÁSSÁ" és TSZ-taggá LEFOKOZTÁK a Horthy-korszak polgárosodó középosztályát és a kertgazdálkodást megvalósító kisbirtokos parasztságot.

1.6. A magyarsággal együtt élő svábok, vagyis német nemzetiségűek, akiket 1946-ban elűztek Magyarországról. Minden ingó és ingatlan vagyonukat HÁTRAHAGYVA el kellett hagyni otthonukat. Számukra erkölcsi „kárpótlást” jelentett a magyar állami emléknap, melynek létesítéséről 2012-ben hozott határozatot az Országgyűlés.] Az emléknap dátuma január 19., utalva arra, hogy 1946-ban ezen a napon kezdődött meg a magyarországi németek szervezett elűzetése, az otthonaikból kényszerrel nyugatra telepítendő első budaörsi lakosokat szállító vonatszerelvény elindításával.

Emléknapokkal nem lehet a tönkretett NEHÉZ-SORSÚ embereket kárpótolni!!!!

1990-ben: annál is inkább nem volt politikai hajlandóság a politikusokban a NEHÉZ-SORSÚAK KÁRPÓTLÁSÁRA, mert az 1945 utáni, de leginkább az 1956 utáni rendszer - a HELYCSERÉS TÁMADÁSSAL - kitermelte az alulról fölhozott és „kiemelt” kádereivel az új - KOMMUNISTÁNAK sulykolt - hatalomhoz hűséges elvtelen réteget. Őket aztán meg lehetett vásárolni a saját- magyar fajtája tönkretételére…

*

2.) Az 1956-os népfölkelésben és szabadságharcban elesettek, bebörtönzöttek, kivégzettek és üldözöttek, valamint utódaik sorsa egy nagyon fájó sajgó seb a nemzet testén, lelkén…

2.1. Hiszen, a túlélőknek és utódaiknak „halálraítélt”- belső-emigránsként kellett meghalniuk, mint számkivetetteknek!

2.2. Utódaik nehéz-sorsát sajátlagos (III/III-as, ÁVH-s politikai ügyosztály) megfigyelők kísérték figyelemmel 1990-ig, amit kiterjesztettek az un. 1990 utáni rendszerváltozás éveiben is FOLYTATÓDOTT.

2.3 Az 1956-os népfölkelésben érintett magyar családok és családtagok is belső emigránsként kellett, hogy tengessék az életüket, mert a szocialistának hazudott politikai diktatúra kidolgozta és "sikerrel" alkalmazta velük szemben a negatív megkülönböztetés (diszkriminációs kontraszelekció) minden formáját.

Ezen NEHÉZ-SORSÚAKNAK és utódaiknak még a rendszerváltozás nevezetű felfordulásban is el kellett szenvedni az élet minden területén a szocializmus nevezetűből átörökölt negatív megkülönböztetést (diszkriminációt); ami miatt nem tanulhattak tovább sem nappali tagozatú középiskolában, sem fölsőfokún, sem a dolgozók esti iskoláiban… Vagyis, nem szerezhettek „jogosítványt” semmiféle képviseletre jelöltségre!

*

Bóna Mária Ilona