Ez a fontos hír azonban nem juthatott el a magyarság nagy többségéhez, mivel az elmúlt 26 évben uralmon lévő pártokkal összefonódott médiamaffia bűnös módon elhallgatta ezt is, mint ahogy a magyar érdekek nagy többségét szokták...

Azt viszont a fenti tévék többségében márc. 13-14-én láthatták a nézők, hogy kigyulladt egy kínai kereskedő raktára. 

( Frissítés: Az Echo Tv  Heti mérleg c. műsorában 2015-03-21-én benne volt Morvai Ferenc 
videón lsd itt: megnéz>>>)

A "közszolgálati" tv ( M1) híradójának a felelős szerkesztője Beregnyei Miklós ( https://www.facebook.com/miklos.beregnyei?fref=ts ) volt márc. 13-án. Ha bekövetkezik a valódi rendszerváltás, tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt az összes nagy tévében tevékenykedő politikai bűnözőt különleges bíróság elé kell állítani.

Az MTVA vezetője Szabó László Zsolt, Orbán V. közeli ismerőse (együtt voltak katonák).   

Ez a szégyenletes elhallgatás azt tükrözi, hogy az elnyomóink és kifosztóink még manapság is félnek Petőfi szellemiségétől.

-------------------------------------------------

A BORS napilap a címlapján hozta -- MORVAI: NÁLAM VAN PETŐFI SÁNDOR KOPONYÁJA

A Hír24-ben a szakmailag és emberileg is problémás Nagy József írt róla -- 

A Szibériában megtalált csontváz, avagy miért fontos nekünk Petőfi Sándor

A napokban jelent meg Borzák Tibor könyve, amely a P.S. címet viseli. A rövidítés Petőfi Sándor monogramja. A könyvben részletes leírás található a Szibériában megtalált csontvázról, amely minden valószínűség szerint a nagy költőnk földi maradványa, de szó esik az ellenséges háttérmunkáról is, amely azt célozza, hogy ezekről a csontokról soha ne kelljen hivatalosan is kijelenteni, hogy az egyik 1848-as szabadsághősünk maradványai. Miért? Mert akkor haza kellene szállítani és illő módon eltemetni. 

Egy ilyen - történelmi mérföldkőnek számító – temetésen minden bizonnyal hatalmas tömeg jelenne meg, amely elsősorban az 1848-as szabadságharcunk tisztelőiből, de mindenképpen nagyrészt szabadságszerető emberekből állna. A szabadságot szerető emberek nagy tömege pedig mindig veszélyes arra a hatalomra, amely évtizedek óta próbálja félrevezetni ezt a tömeget. 
Az alábbiakban az MVSZ székházában tartott budapesti könyvbemutatón elhangzottakból adunk ízelítőt:

Borzák Tibor Petőfi-kötetének budapesti bemutatóján számos új információ látott napvilágot, amelyek együttesen mondhatni teljesen lenullázzák annak a valószínűségét, hogy 1989-ben a szibériai Barguzinban ne Petőfi Sándor hamvait találták volna meg.

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta: Petőfi Sándor hamvainak felkutatása és a Haza földjébe való méltó eltemetése nem csak a magyar nemzet, nem csak a magyar állam soha el nem évülő, megkerülhetetlen feladata, hanem kötelessége minden magyar embernek is. Nincs olyan magyar ember, akit életében egy Petőfi-vers meg ne érintett volna, akinek életét egy Petőfi-sor gazdagabbá ne tette volna – ezért kötelessége minden magyarnak ebben az ügyben kezdeményezően, cselekvően részt venni. Ez nem irodalmi kérdés, még csak nem is történelmi kérdés. Ez egy kiemelt jelentőségű politikai kérdés. Ez a magyar nemzet egésze és minden egyes tagja önbecsülésének kérdése! – mondta az MVSZ-elnök.

Ezért kell – úgy, ahogy Kiss Endre József fogalmazott – a nemzeti kegyelet megadásának kötelességét kimondani.

A könyvbemutató hozzászólói sorra döntötték meg a Barguzinban feltárt Petőfi-hamvak tényét kétségbe vonók állításait.

A legmeredekebbet Fuksz Sándor mondta ki: Három nappal korábban, a kecskeméti Borzák-könyvbemutatón vetítették a barguzini feltáráson részt vett Karáth Imre  két részes filmjét, amelyben A. A. Petrunyin, Burjátország kulturális miniszter-helyettese – aki a barguzini feltárás kormánymegbízottja volt – elmondja, hogyan keletkezett 1990 januárjában „a női csontváz” hamis legendája. 

Az akkor Moszkvában zajló magyar-szovjet közös vizsgálatok második vagy harmadik napján a szovjet tudósok  azt vallották, hogy Barguzinban valószínűleg egy férfi maradványait emelték ki, és lehet,hogy az Petőfi Sándoré. Délben V. P. Alexejev, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke és Harsányi László, a Magyar Tudományos Akadémia képviselője,a magyar vizsgálóbizottság vezetője hivatalos volt a moszkvai magyar nagykövetségre, ahol két órát töltöttek. Visszatérve kijelentették, hogy „női csontvázról” van szó...

A huszonhárom nyelvet beszélő, 1996-ban egy budapesti kórházban hirtelen elhunyt Nehéz Mihály műfordító, újságíró özvegye,Szilvási Irén is felszólalt a könyvbemutatón. Néhai férje, aki tökéletesen beszélt oroszul, hiszen diplomáját Szverdlovszkban szerezte, elmélyült levéltári kutatásokat végzett a Szovjetunióban. 

Hagyatékában található Grotenhelm tábornok orosz nyelvű hadtörténeti naplója az 1949-es magyarországi hadjáratról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy igenis hurcoltak el magyar hadifoglyokat ekkor Szibériába. A tábornoki hadinapló magyar nyelvű kiadása várhatóan megadja a „kegyelemdöfést” mindazoknak, akik évtizedek óta tagadják ezt a nyilvánvaló tényt, semmibe véve több tucat első világháborús, szibériai hadifogságból hazatérő honvéd ezt tanúsító jelentését...

A könyvbemutatón megjelent Borsche Antónia is, aki fiatal végzősként 1968-72 között Moszkvában,a magyar nagykövetségen dolgozott. Elmondása szerint ő maga gépelte majd postázta diplomáciai futárpostával az MTA részére Matolcsi János neves magyarországi  kutatójelentéseit, amelyekben a megbízott kutató arról számolt be, hogy megtalálta Petőfi Sándor Barguzinba történt elhurcolásának bizonyítékait. 

Tehát az MTA 30 évvel a Morvai-expedíció útrakelte előtt – magyar kutató jelentéséből – tudta, hogy Petőfi Sándor nem Erdélyben, Segesvár mellett, hanem a távoli Szibériában, hadifogolyként hunyt el... 

Ezek után az MTA-nak meg kell találnia Matolcsi János jelentéseit. Ezek után az MTA nem tagadhat tovább. Ha a Borsche Antónia által elmondottak megfelelnek a valóságnak – és miért ne felelnének meg, hiszen arcát, nevét adta hozzá –, akkor az MTA...

Ám nem csak az MTA belső körei számára volt ismert, hogy Barguzinban Petőfi Sándor hamvait tárták fel. A magyar politikum is ismerte a tényeket. Szajkó Gábor, az MVSZ zempléni küldötte tájékoztatta Fuksz Sándort arról a 3 órás beszélgetéséről, amelyet 2001-ben Sátoraljaújhelyen folytatott meghívott vendégével, Dr. Kiszely Istvánnal. 

A barguzini feltárás vezető antropológusa elmondta: a közelmúltban Orbán Viktor akkori miniszterelnökkel vacsorázott, és kérte Petőfi Sándor méltó eltemetését a Haza földjében. Kiszely akkori elmondása szerint a miniszterelnök igent mondott rá, ám a temetésből végül mégsem lett semmi, mert Ő, Kiszely István nem járult hozzá látván, hogy a miniszterelnök választási kampánytémává kívánja tenni Petőfi Sándor hamvainak magyarországi eltemetését...

A könyv megvásárolható a Magyarok Világszövetsége székházában 
(Magyarok Háza, V.ker., Semmelweis u. 1.-3.)

Ha még mindig kételkedne benne, a Magyar Tudományos Akadémiának kell bebizonyítania,hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvait találták meg!

A Magyarok Világszövetsége Petőfi Sándor Bizottsága meghívásos értekezletének részvevői számos kérdésben éles, olykor szenvedélyektől sem mentes vitát folytattak, egyben azonban kivétel nélkül egyetértettek: MOSTANTÓL KEZDVE AZ MTA A SOROS. Ahhoz ugyanis, hogy 1989-ben a burjátföldi BARGUZINBAN Petőfi Sándor hamvait találta meg a Morvai Ferenc vezette expedíció, semmilyen kétség nem fér. Ennek ellenkezőjét immár a Magyar Tudományos Akadémiának kell bebizonyítania.

1. Petőfi Sándort, a legnagyobb magyar költőt 1849. július 31-én látták utoljára a Segesvár közelében fekvő Fehéregyháza határában zajló csatában, amelyben a Bem tábornok vezette magyar seregeket az intervenciós cári orosz csapatok legyőzték. A csata másnapján a győztesek osztrák segédlettel végigkutatták a több száz holttesttel borított csatateret, halálra keresvén a bécsi udvar az Akasszátok föl a királyokat! című vers szerzőjét, de nem találták. Megállapítható, hogy Petőfi Sándort Fehéregyházán elesni nem látták, holttestét sem akkor, sem később ott meg nem találták. Nem lehet tehát kizárni azt, hogy Petőfi a csatában fogságba esett és elhurcolták.

2. Mára, 2013-ra hitelt érdemlően bizonyítottnak kell tekinteni azt, hogy 1849-ben az orosz cári csapatok igenis vittek magukkal magyar honvédeket hadifogságba. Ezt a tényt nem csak a bécsi császári kormány 1849-es, Ferencz József császár által is sajátkezűleg ellenjegyzett jegyzőkönyve helyezi kilátásba – amely Andics Erzsébet forrásgyűjteményében jelent meg először magyarul, illetve Kéri Edit meghozatta a bécsi levéltárból –, de bizonyítják Oroszországból hazakerült első világháborús hadifoglyok vallomásai, akik Szibériában agg magyar honvédekkel, illetve leszármazottaikkal találkoztak.  

Ugyanezt állítják magyar hadtörténészek is, mint a már elhunyt Józsa Antal, akinek e tárgyban Glatz Ferenchez, az MTA egykori elnökéhez, 2001. január 21-én írt levelét a mostani értekezleten hozták nyilvánosságra.

3. 1866-ban, Felix Wiszniewski, Szibériából hazatérő lengyel száműzött hírt hoz Petőfi Sándorról: közli, hogy ott szerzett információi szerint Szibériában él, hadifogolyként. Levele nyomán Jókai Mór 1867-ben, a Vasárnapi Újságban teszi szóvá Petőfi Sándor felkutatásának erkölcsi imperatívuszát.

4. A tévedés kockázata nélkül lehet állítani, hogy Szibériában, a Bajkál-tó partján fekvő, többségében mongol  burjátok lakta Barguzinba, a cári Oroszország  veszélyesnek ítélt politikai foglyokat internált. Közöttük volt a dekabrista forradalmár, M.K. Küchelbecker és egy „titokzatos idegen”, Alexander Sztyepanovics Petrovics nevű őrnagy, aki költő is volt.

5. Fontos tudnunk, hogy az 1823. január 1-én született Petőfi Sándort Kiskőrösön Alexander Stephanus Petrovics néven anyakönyvezték. Ez ma is bárki által ellenőrizhető tény.

6. Az első világháború során számos magyar hadifogoly került Szibériába. Köztük Svigel Ferenc, aki egy fényképet hozott magával, amely szibériai temetőben készült. A kereszten Alexander Sztyepanovics Petrovics neve szerepel, őrnagy és költő megjelöléssel. A halál dátuma 1856. Svigel joggal remélhette, hogy megdicsőül hazájában, ennek ellenére megszégyenült. A boszorkányperrel is felérő lejáratás ma is folytatódik – majdnem száz év után. 

Ez a kitüntető figyelem annak köszönhető, hogy ő nem elégedett meg azzal, hogy hírét hozza a barguzini Petrovics-Petőfi sírnak, hanem fényképet készíttetett róla és a bakancs talpában hazahozta. Nem kegyelmeztek, és ma sem kegyelmeznek  neki azok, akik abban érdekeltek, hogy az egyik legnagyobb magyar az örök ködben maradjon. De nincs szerencséjük, mert két egymástól független orosz, Eliaszov majd Vinokur igazolta őt.

7. Jozef Hallon a Pozsony melletti Malackáról rukkolt be a k.u.k. hadseregbe és került orosz fogságba. Hazatérte után elmesélte, hogy Vengerskaja nevű faluból, ahol a fogolytársaival tartózkodott, gyakran átmentek egy közeli faluba, ahol Petőfi sírja volt. A helyiek elmondták, hogy a költő ott élt, és annyi év elmúltával is tisztelettel beszéltek róla. Malacka – Malacky ma Szlovákiához tartozik. 

8. L. J. Eliaszov, szovjet (burját) néprajzkutató, egyetemi tanár 1937-ben Barguzinban folytatott gyűjtőmunkája során találkozott a Barguzinban eltemetett idegen őrnagy és költő, Alexander Sztyepanovics Petrovics emlékével. Adatközlői, akik még életében találkoztak a titokzatos idegennel, beszámoltak arról a vallomásáról, amit a hozzá közel állók hétpecsétes titokként kezeltek, és csak halála után közölték: Petrovics egy távoli országból érkezett, ahol egy Franc nevű királlyal háborúzott.  Eliaszov 1970-ben tájékoztatta Lőrincz L. László magyarországi Kelet-kutatót, aki hazatérvén beszámolt minderről Ortutay Gyulának.

9. Burjátországban, (Barguzinban) elevenen él az idegenből érkezett, titokzatos hadifogoly őrnagy és költő emléke.  Két évvel később, 1939-ben ugyanez az Eliaszov A.V. Gurevics-csel publikált egy Bajkál-környéki kötetet. Barguzinban Gurevics 1928-ban gyűjtött, és feltűnt neki, hogy az egyszerűbb versek között néhány tehetséges költőre utaló vers is mutatkozik. Ezeknek a többi közül esztétikailag kiugró verseknek (Rózsaszirmok, Álmok, Szomorú volt az életem, A szökevény, Láttam boldog embereket, Erős az én lelkem, Hattyúdal) szerzőjét a különböző „nótafák” a következő neveken említik:
Petrovics, Pefitajev, Zander, Peterfi, Petr Petrovics, Zainder). E versek közül kettőt – Álmok, Szomorú volt az életem – két évtizeddel ezelőtt eljuttatták a verstan egyik legnagyobb magyar tudósához, a debreceni egyetem professzorához, az MTA doktorához, Szuromi Lajoshoz, aki tudott oroszul, és akinek a felesége, Együd Éva orosz nyelv és irodalom tanár volt. A Petőfi teljes költészetét átfogóan ismerő verstan-professzor elmélyült az anyagban és a neki átadott – Álmok – című orosz versnek megtalálta a párját Petőfi magyar költészetében. Címe: Véres napokról álmodom. 

A két vers üzenete azonos, azonos ritmusuk, és Petőfi teljes költészetében egyedülálló, azonos stílusjegyekkel bírnak. Szuromi Lajos szerint nincs az a hamisító, aki ezt a nagyfokú azonosságot produkálni tudta volna. Tehát az orosz nyelvű vers szerzője nem lehet más, mint maga Petőfi Sándor, aki örök hallgatásra ítélten kilétét nem fedhette fel, de aki ezzel a verssel üzenhetett a távolba, az otthon maradt, értő barátoknak, Jókainak, Aranynak, akik azonnal fel kellett e versben ismerjék őt. 

Szuromi Lajos ma már nem él. Petőfi-tanulmánya lett a veszte. 

Sorsa igazi magyar sorstragédia. Mindazonáltal tanulmánya két évtizede nyilvános, és mindmáig nem akadt egyetlen magyar irodalmár, aki annak állításait, következtetését cáfolta volna. Olyanok viszont, akik megerősítették Szuromi Lajos következtetését, vannak, mint például dr. Kún Ferenc. 

10. 1989-ben, egy Moszkvában élő, de gyermekkorát Barguzinban töltő idős férfi, J.D. Vinokur, a Morvai Ferenc vezette expedíció tagjainak megjelöli a barguzini temetőben azt a helyet, ahol ő még gyermekkorában látta Alexander Sztyepanovics Petrovics sírját. Az expedíció vezetői máshol kezdik az ásatásokat. 192 négyzetmétert feltárnak, benne 28 sírt. A kiásott tetemek döntő többségükben mongoloid embereké. 

De előkerül a dekabrista forradalmár, M.K. Küchelbecker és kislányának koporsója is, benne a földi maradványokkal. Végül – másfél méterre a Vinokur bácsi által megjelölt helytől –, 170 cm-rel a föld alatt, koporsó nélkül eltemetve, egy 30-35 éves korában, vélhetően 1850-1870 között elhunyt európai, kétségtelenül férfi tetemére bukkannak. Mindenki tudja: Alexander Sztyepanovics Petrovics hamvai kerültek elő.

11. A feltárást végző négy antropológus – Dr. Kiszely István, az amerikai Bruce Latimer és Clyde Simpson, valamint a szovjet Alekszej Burajev – a legaprólékosabb embertani vizsgálatnak vetik alá a leletet. Megállapítják, hogy annak valamennyi testmérete megegyezik Petőfi Sándor azon méreteivel, amelyeket a Budapesten végzett előtanulmányaik során gyűjtöttek be, illetve Straub Imre orvos gyűjtéséből ismertek voltak. Ezek után 1989. július 23-án jegyzőkönyvbe foglalják: szakemberekként teljes meggyőződéssel állítják, hogy a barguzini 7-es sírból 1989. július 17-én Petőfi Sándor hamvai kerültek elő!

12. A feltárt csontvázon fellelhetők voltak mindazon sajátosságok, amelyek Petőfi Sándor közismert embertani jegyei voltak – baloldali kiugró szemfog, enyhén bicegő járást okozó sérülés (csontelhajlás), stb.  A kriminalisztikában, öt jellegzetes embertani jegy egyezése alapján kétséget kizáróan bizonyítottnak tekintik az azonosságot. Petőfi Sándornak és a Barguzinban megtalált Alexander Sztyepanovics Petrovicsnak huszonegy jellegzetes embertani jegye egyezik. Annak a valószínűsége, hogy nem Petőfi Sándor hamvait találták volna meg, gyakorlatilag nulla.

Mindent összevetve:

Ha Barguzinban, a 7-es sírból nem Petőfi Sándor hamvai kerültek volna elő, hanem egy zsidó nő csontváza, a Magyar Tudományos Akadémia akkor is köszönetet kellett volna mondjon a Morvai Ferenc vezette expedíció minden tagjának, és kötelessége lett volna nagy erőkkel folytatni a kutatást. Hiszen az ismert előzmények után ahhoz nem férhetett kétség, hogy a Barguzinban élt titokzatos idegen őrnagy és költő, Alexander Sztyepanovics Petrovics nem más, mint a fehéregyházi csatában eltűnt és azóta sehonnan elő nem került Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar költő.

***
Nehéz Mihály irodalomkutató özvegye az értekezleten bejelentette, hogy élő kapcsolatban van a Barguzinban hadifogolyként 1856-ban elhunyt Alexander Sztyepanovics Petrovics, azaz Petőfi Sándor ma is élő leszármazottaival.
***

A Magyar Tudományos Akadémia elnökét mai értekezletünkre meghívtuk, és megkértük, hogy továbbítsa meghívásunkat az MTA érintett szaktudósainak is. Az Akadémiát ma sem képviselte senki. Ez óhatatlanul lépéshátrányt jelent az MTA számára, hiszen a fenti, tizenkét pontban sorolt érvek ismeretében bizonyítottnak kell tekinteni, hogy a Barguzinban 1856-ban eltemetett, majd 1989-ben megtalált Alexander Sztyepanovics Petrovics azonos Petőfi Sándorral. Tehát megvannak Petőfi hamvai. Ha ebben kételkedik, ma már az MTA-nak kell  bizonyítania, hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvai kerültek elő.

A huszonkét éves tétlenségnek Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar költő földi maradványainak felkutatása ügyében véget kell vetni. A rendelkezésre álló bizonyítás és az a sokmilliárd forint, amelyet évente a magyar adófizetők pénzéből tudományos kutatásra költenek, kiemelik Petőfi Sándor hamvai felkutatásának ügyét az irodalmi, a történeti, a politikai kérdések sorából, és számon kérhető közjogi üggyé teszik azt. Hacsak Petőfi nem került tiltólistára. De az idő fogy. Vészesen fogy. 

Budapest, 2013. február 16-17.  
A Magyarok Világszövetségének
Petőfi Sándor Bizottsága
--------------------------------------------------

A. V. TYIVANYENKO: BARGUZINBAN PETŐFI SÁNDOR HAMVAI KERÜLTEK ELŐ

cikk lsd itt: megnéz>>>

--------------------------------------------------

Petőfiért! - KIHÁTRÁL A MAGYAR ÁLLAM?

Petőfiért! - GENETIKAI VIZSGÁLATTAL IS IGAZOLVA!