Tatár József: "... A választás egy nap alatt lezaljlik, de a civil önvédelem mindíg időszerű marad.."

Egy hét múlva lezajlik az "egynapos demokrácia", majd jönnek a megszokott utórezgések, - elemzések, diadalittas nyilatkozatok, vádaskodások, botrányok - és április végére visszatérünk a szürke, megszokott hétköznapjainkba, ahol a devizahitelek továbbra is fojtogatnak, ahol az elszegényedett családokat továbbra is kirakják az utcára, ahol a mandátumot szerző parlamenti politikusok továbbra is törvények feletti szuperpolgárokként tekinthetnek ránk éteri magasságokból..

Nem akarok megbántani senkit, de megjósolható, hogy a - választásokon valószínűsíthető - valamivel több mint 5 millió magyar állampolgár voksa továbbra sem nem lesz elegendő a rendszerváltáshoz, és már az is nagy sikernek tekinthető, ha a kis pártok valamelyike eléri mondjuk a 2% -os támogatást.

Egyre inkább úgy tűnik, a kis pártok inkább egymástól viszik el szavazatokat, mint azoktól a nagyoktól, akik évtizedes minősíthetetlen tevékenységük miatt inkább megérdemelnék, melyeknek a leváltása több mint sürgető.

Nem látom továbbra sem a parlamenti választások útján történő rendszerváltás lehetőségét, ebből a választástól sem bont virágot a valódi népképviselet, ezután sem láthatjuk testközelből négy évig választott képviselőinket, (Tisztelet persze annak a néhány lelkiismeretes és idealista közszereplőnek, aki valóban képviselőnek érezni magát).

Mérgelődhetünk tovább a parlamenti közvetítéséken, csettinthetünk néhány bravúrosabb szóvirág hallatán, de átütő eredményeket ettől az új garnitúrától se várjunk. Sőt. Külön figyeljük meg, hogy a választókörzetünkben "diadalmaskodó" politikus, hányszor nyilatkozik meg a saját körzetében élők érdekében...

Ne reménykedjünk, az új képviselők többsége továbbra sem a népképviseletben látja befolyásának erősödését, hanem a pártja által tudatosan gerjesztett politikai megosztásban, olyan helyzetek gerjesztésében, amelyek elvonják a figyelmet a társadalom valódi problémáiról.

Ez a taktika mindeddig ragyogóan bevált, és mindaddig sikertörténet lesz az újra és újra felbukkanó politikai keselyűk és hiénák számára, ameddig a társadalom elfogadja az ő játékszabályaikat.

Addig tart az össztársadalmi vesszőfutás, ameddig egyszer a kritikus tömeg kellő társadalmi felhatalmazás és tetterő birtokában ki nem mondja: A közrend megzavarását nem a kifosztott, ellehetetlenített állampolgárok elégedetlensége jelenti.

Az igazi felforgató az a saját érdekei szerint működő pártrendszer, amely tragikus mértékben - és teljesen fölöslegesen - megosztja a társadalmat, ugyanakkor a gazdasági és politikai stabilitás minimumát sem képes biztosítani.

Itt akkor lesz csak változás, ha az emberek negyed évszázad után kellő információk birtokában, tudatosan, állnak ki az érdekeikért, de legelőször is kimondják, hogy a lakosság akarata, a pártérdekek köszönő viszonyban sincsenek egymással, a társadalmi és az országos érdekek között óriási különbségek vannak.

Akkor lesz esély a változásra, ha az emberek különbséget tudnak tenni a demokrácia és az áldemokrácia előtt, és kiharcolják, hogy a politikai pártok többségének konszenzusa helyett, a társadalmi konszenzus legyen a meghatározó.

A pártok által működtetett parlamentáris áldemokrácia Magyarországon a társadalmi akarat megkerülésével működik. A pártképviselők által beadott javaslatok bizottsági jóváhagyással kerülnek.az Országgyűlés elé, és nem az a lényeg, hogy a javaslat jó-e vagy sem, hanem az hogy ki, melyik párt adta be.

A kormánypárti többség javaslatai az elmúlt ciklusban természetesen csont nélkül keresztülmennek a bizottságokon, majd a mindenható politikai pártok a képviselői, az országgyűlési vitában is támogatták pártjuk álláspontját.

Az áldemokrácia találmánya mind az új, mind a régi választási rendszer. 2010-ben 8.000.000 szavazásra jogosult állampolgár volt, ebből 5 132 531 vett részt a választásokon. A Fidesz 2.700.000 szavazatot kapott, vagyis a szavazatok alig több mint felével 2/3-os parlamenti többséghez jutott, ami azt jelentette, hogy a többi pártra szavazó állampolgár érdekérvényesítésére esély sem volt. Hiába jutott be a JOBBIK 855 436, az MSZP 990 428, az LMP 383 876 szavazattal a törvényhozásba, a közel kétmillió szavazat súlya nem érvényesülhetett. Nem beszélek az induló, de be nem jutott pártokról, az MDF-ről, (136 895) Seres Mária Civil Mozgalmáról (45 863) Munkáspártról (5 606) az MSZDP-ről (4 117) az Összefogás Pártról (2 732) és a MIÉP-ről (1 286) Összegezve: Az elmúlt négy évben 10.000 millió magyar állampolgár sorsát 2.700.000 akarata alakította.

A parlamentben meghozott döntéseknek tehát nem társadalmi, hanem párt vagy pártközi legitimizációja van, de a jelenlegi "demokratikus játékszabályok szerinti" formális legitimáció az elmúlt 4 évben mindössze a lakosság negyedének támogatásával jött létre, és a hatalmat gyakorlatilag 260 fejbólintó jóváhagyásával egy szűk csoport gyakorolhatta.

Gondolom azzal mindenki egyetért, hogy ez messze nem demokrácia, még akkor sem, ha azt a ruhát szabják rá. A politikai pártok "önfelértékelése" ezen a rendszeren alapul, és a társadalmi akarat ezért nem érvényesülhet.

Ennek a rendszernek természetes utánpótlása a mindenkori parlamentbe törekvő politikai erők - választások előtti - vérfrissítése, a pártokba csalogatott, majd a választások után "lerázott" jószándékú civil aktivisták friss tenni akarása. A választások után sokan csalódnak közülük, lemorzsolódnak, mert a választás másnapján rájönnek, hogy ezt a korhadt politikai felépítményt nem lebontották, hanem újra legitimizálták, esélyt adva a kormányzást egymás kezébe adogató váltópártoknak a túlélésre.

Pedig közeleg ennek a rendszernek a vége. A 1989-es pártok közül az MDF és az SZDSZ, a Kisgazdapárt eltűnt, még aktív "politikusainak" nagyobb része beállt a két nagy párt valamelyikébe.

A most regnálók közül az MSZP 2006 után lényegében elbukott, egyedül a FIDESZ-nek köszönhette fennmaradását, egyrészt azért, mert a szemkilövető kormányt nem váltották le a tömegek akarata szerint, másrészt azért, mert nem vonták felelősségre a legfőbb felelősöket.

A FIDESZ vezetői úgy akarják bebiztosítani hosszú, akár évtizedes kormányzati pozíciójukat, hogy politikai infúzión (média, fenntartják a közbeszédben őket, mint ellenfelüket) tartják a papíron létező, teljesen erodálódott MSZP-t meggátolva egy lendületes, rendszerváltásban érdekelt baloldali kibontakozást. Ezért mondják sokan, hogy a FIDESZ legnagyobb szavazatszerző ereje a Gyurcsány vezette bukott baloldali panoptikum, Ezért maradt el az elszámoltatás, ezért indulhat a választásokon Gyurcsány, Mesterházy Bajnai, Kuncze, Fodor stb... de van olyan - a jelenlegi választásokon induló - kispárt, amelynek elnöke 2006-ban az MSZP egyik vezetője volt, és máig nem kért bocsánatot azoktól, akiket véresre vert pártja és kormánya. Kóka János egykori koalíciós SZDSZ-es pártelnök ügye külön szót érdemel - emlékezzünk bőszen helyeselte az azonosító nélküli álarcosok véres és törvénytelen tömegoszlatását - Az egykori kétes tevékenységű gazdasági miniszternek éppen Szijjártó Péter intézett nemrégiben diplomata útlevelet. Erre mondják azt: Összeér, ami összetartozik.

A két váltópárt elvtelen és cinkos stratégiai összeborulásának 2006 utáni - meghatározó - következménye, hogy a radikális változást követelők politikai tényezővé váltak, ami JOBBIK megerősödéséhez, és parlamenti párttá válásához vezetett, hiszen a jogos társadalmi felháborodást véresen felszámoló kormányzati intézkedést az új kormányzat idején sem követte elszámoltatás, felelősségre vonás.

A társadalmi érdekérvényesítés számára az elmúlt kormányzati ciklus hatalmas lehetőséget kínált. Csak a devizahiteles társadalom létszáma és ereje (hozzávetőleg 3 millióan érintettek a kérdésben) elegendő lett volna ahhoz, hogy komolyan befolyásolja a politikát, egyúttal a civil érdekérvényesítésben átütő szerepet játsszon.

Teljesen biztos vagyok abban, hogy a mai rendszer nem engedhette meg magának, hogy ez a társadalmi réteget politikai tényezőként jelenjen meg, érdekelt volt az egyre hangosabb karakteresebb csoportok szétforgácsolásában, a civil érdekképviseletek megosztásában. Már csak azért sem mert érdemi intézkedéseket a probléma megoldására vagy nem akart, vagy nem tudott tenni. Most legalább 5 párt vagy pártocska kampányol országos listával zászlójára tűzve a devizahitelesek követeléseit, vagyis ez a hatalmas réteg - szomorú ezt kimondani - önálló parlamenti képviseletre reálisan nem számíthat.

Személyi kérdésekre kár volna kitérni, április 6-a után úgy is hallgathatjuk a bizonyítvány megmagyarázását, de ha az a bizonyítvány jeles, vagyis 5% feletti, akkor igazi csoda történt, felbukkant olyan erő amely a civil társadalom ébredését jelezné. De. de csodák sajnos nincsenek, és érdekeinket minden valószínűség szerint nem a parlamentben, hanem a kisközösségekből felszerveződő tömegekkel jogi, politikai fórumokon, legvégső esetben az utcán kell érvényesíteni.

Utólagosan érdemesnek láttam az íráshoz hozzátenni egy ide vágó beszélgetést..

T. L. ...De csodák vannak, csak észre kell venni őket! Nem kell az utca ! A választáson kell legyőzni azokat, akik ismét át akarnak verni minket. Érdekeink érvényesítésének első lépése, hogy a saját képviselőinket juttassuk be a parlamentbe - ez hatodikán megtehető

Válaszom: ... Nem lehet győzni azok ellen, akik hatalmi pozícióból saját választási játékszabályaikat kényszerítik azokra, akik le akarják váltani őket. Sportnyelven: Ha valaki focicsapatot szervez, az nyilván valamelyik labdarúgó bajnokságban akar indulni. (Aki pártot szervez, az előbb utóbb a parlamentbe akar bejutni) Ha valaki utálja a foci szabályait, (a mostani politikai intézményrendszert) és rögbiben (rendszerváltásban) látja a fantáziát, nyilván nem a labdarúgó bajnokságba (pártokráciába) nevezi be a formációt, hanem igyekszik egy olyan ligát (rendszerváltó erőket) összehozni, amiben az elképzelési megvalósulhatnak. Ha mégis rögbicsapattal (rendszerváltó erőkkel) akar indulni a focibajnokságban (a rendszer által felügyelt és működtetett parlamenti választásokon), vagy nem engedik indulni, vagy kizárják, vagy ha be is jut, egyből kiesik. Egy biztos: a bíró ellenük fog fújni, legalább is addig, ameddig meg nem tanulják hogy kell viselkedni a focipályán. A gazdasági, politikai, tömegtájékoztatási, kapcsolati rendszert ellenőrző és működtető erőknek eszük ágában sincs olyan szabályokat bevezetni, amiben elveszíthetik hatalmukat. Ha valamelyik rendszerváltásban érdekelt kis párt valamilyen Isteni csoda folytán 7-8 fővel mégis bejut a törvényhozásba, max. napirend előtti felszólalásokkal operálhat, beleszólása semmibe nem lesz. (lásd az előző ciklus ellenzékét) Viszont az újonnan bejutott radikális képviselők a parlamenti játékszabályokat tapasztalatok szerint igen gyorsan megtanulják, és teljesen mindegy hogy akarattal vagy kényszerből, de belesimulnak abba a rendszerbe, ami ellen háborúba indultak... Eddig soha nem láttam ennek az ellenkezőjét. A látszatdemokrácia 4 évente 1 napot ad a döntésre, de utána 1460 nap megint arról szól, hogy a hatalmon lévők kiszorítsák, megosszák, ellehetetlenítsék azokat akik a valódi változást akarják, ezzel megerősítve azt a "bajnokságot" (Fidesz, Mszp, stb.) ami számukra kívánatos kerékvágásban tartja a dolgokat. A jövő hétvégi választással együtt a parlamentbe törekvő erőknek a következő 20 évben hat(!) olyan nap lesz szánva amikor voksolással le tudnák váltani a politikai intézményrendszert. 1990 óta eddig 7 ilyen nap nap telt el, a társadalom 5100 napot vesztegetett el, arra a 7 napra készülve, ami kudarcot, nyomort, korrupciót, eladósodást,szegénységet hozott. Minden 45 éven felüli polgár elgondolkodhat azon, mit adott, és mit vett el tőle ez a parlamentinek mondott áldemokrácia, és miért nem tudott, vagy akart tenni az ellen, amit rákényszerítettek.. Aki az elmúlt negyed évszázad történéseiből nem tanult, és politikai babérokra tör, az ritkábban naiv, de inkább parlamenti képviselőségen keresztül a rendszerbe való betagozódásra játszik. Ha mindezt rendszerválást ígérő retorikai köntösbe csomagolja, akkor - ismét sportnyelven - azt ígéri, ha bejut a futballbajnokságba, akkor ott azonnal bevezeti a rögbiszabályokat. Annyiszor néztek szellemi rövidnadrágosnak minket, hogy most már elég. Nekem legalább is. Aki a jelenlegi áldemokráciát parlamenti voksokban bízva belátható időn belül akarja leváltani, az inkább képezze tovább magát politikailag....

Tatár József
feltöltve: 2014. 03. 30